Szeretettel köszöntöm oldalamon!
Fülemile Judit
zeneterapeuta
mentálhigiénés segítő szakember

A zene világából érkeztem a segítő hivatásba – ma a zenét és a jelenlétet hívom segítségül, amikor a szavak kevésnek bizonyulnak.
Hiszem, hogy biztonságos kapcsolaton keresztül újra megélhetővé válnak az érzések, és közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.
A zeneterápia, a segítő beszélgetés és a mindfulness alapú stresszkezelés három különböző módszer – mégis mind ugyanazt szolgálják: teret adnak annak, ami belül történik. Segítenek megérkezni, meghallani, megérteni. Önmagát.
Ezeket a módszereket mindig az adott emberhez, az adott élethelyzethez igazítva használom. Van, aki a zenén keresztül talál rá a belső világára. Van, akinek a szavak segítenek. Máskor a csend – a figyelmes jelenlét – adja meg a legtöbbet. Bármelyik is van előtérben, a cél mindig ugyanaz: közelebb kerülni önmagunkhoz, az erőforrásainkhoz, a belső egyensúlyhoz.
Ezzel a szemlélettel várom:
- azokat a felnőtteket, akik szeretnének tisztábban látni, kapcsolódni, újraépítkezni
- azokat a szülőket, akik autista gyermeküket nevelik, és maguk is kimerültek, túlterheltek
- és azokat a gyerekeket, akik nehezen fejezik ki magukat szavakkal – de a zenén keresztül megnyílhatnak.
Szolgáltatásaim:
Szolgáltatásaim közé tartozik a mentálhigiénés segítő beszélgetés, egyéni és csoportos zeneterápia, mindfulness alapú stresszkezelés, mindfulness coaching valamint az asszertív kommunikációs technikák átadása. Ezek a módszerek segítenek a belső nyugalom megtalálásában, a kommunikációs készségek fejlesztésében és az életminőség javításában.